na nesze

van az a szokása a hivatásos sofőröknek, hogy amikor szembetalálkoznak, akkor integetnek egymásnak. most konkrétan a bkv-sofőrökre gondolok.
ma amikor utaztam bkv-val, akkor is intett egymásnak két villamosvezető, én meg arra gondoltam mennyivel mókásabb és eredetibb lenne, ha mondjuk kő-papír-ollóznának ilyenkor.

száz

soha többet nem tömegközlekedem 17.00 után.

cigányok a hévpótlón

az előző posthoz kapcsolódó történet a mai, mert szinte ugyanaz zajlott le. csepelről hazafelé a hévpótlón fetrengett két cigány, külön ülésen, az egyiknek a lába az előtte levő széken, a másiké az előtte levő falon, bennük sok pia, annál kevesebb ész.

kisgyerekek az éjszakain

no, akkor a draft-takarítás jegyében ismét egy post (mert már saját magam előtt ég a pofám).

eső

azon a napon a szokásos módon épp beállt a villamos a megállóba, amikor még csak közelítettem (a bosszantóbb, és sűrűbben előforduló eset, amikor az orrom előtt megy el, ez egy hétem legalább háromszor megtörténik, mindegy milyen időpontban megyek épp), ráadásul erőst esett az eső, és ernyő is volt nálam.
mire odaértem már mindenki felszállt, a villamos [...]

felkészült kaller

fehérvárról hazafelé vonattal utaztunk, macskánnyal taxiban, a taxi mellettünk az ülésen. jött a kallerbácsi, aki belesett a ketrecbe, azonnal látszott, hogy valamit tervez.

59

én nem tudom mi van mostanában, de azon túl, hogy rendszeresen elmegy előttem, amit kezdek megszokni, reggelenként rengetegen állnak a megállóban, és az 59-es is dugig, pedig részben ezért járok olyan korán, és akkor legfeljebb félig szokott lenni.