arról meg még nem is írtam, hogy van egy új családtag, nevezetesen mortimer, a kandúr. gyönyörű kiscica, csak épp rossz, eleven, mozgékony, folyton basztatja puszedlit, mindig enne. amúgy imádnivaló kis dög, főleg, mert sokkal barátságosabb, mint a nagy, jön, bújik, már akkor dorombol mikor ránézünk.

néhány kép róla:

egyik reggel kipakoltam a macska almosdobozából a felesleget a vécébe (tudni kell, hogy mostanában rengeteget vizel, egyszerre sokat és sokszor is), ami eléggé feltelt, és miután kitettem az utolsó sziklát, megpróbáltam lehúzni, és el is tömítette az összeragadt kavics a lefolyót.

tök jó dolog az összeálló alom, de egyben ez a hátránya.
tehát frankón ott úszkált a szürke lében néhány szardarabis, az egésszel nem tudtam mit kezdeni, hiába böködtem bele kefével, semmi.
vécépumpánk persze nincs, minek az.
öltözés, irány a spar, vécépumpa vásárlás (rózsaszín nyelű), b megoldásként lefolyótisztító granulátum. akivel hazafelé úton összefutottam, tuti azt gondolta, hogy akkorát kuláztam, hogy nem ment le, és most sietek haza, hogy megszabaduljak tőle.

annak a szarnak annyira rövid a nyele egyébként, hogy majdnem beleért végig a szürke ganéba, de párom hős volt és megoldotta a problémát.

fehérvárról hazafelé vonattal utaztunk, macskánnyal taxiban, a taxi mellettünk az ülésen. jött a kallerbácsi, aki belesett a ketrecbe, azonnal látszott, hogy valamit tervez.

meg is kérdezte, hogy a macskának van-e érvényes jegye? nyilván. mindhármunkét ő vette meg.
persze nem volt, párom meg is kérdezte, hogy akkor most vehetünk-e. nem, most nem kéri, de amúgy kéne, és ha a déliben kifelé lesz ellenőrzés, akkor rábaszhatunk, mert pótdíjat kell fizetni, ami kétezer péz.

mondtuk neki, hogy szori, de egyébként úgy tudtuk, hogy kutyának kell csak jegy, meg az efféle nagyobb testű állatoknak, most egy macska mennyi vizet zavar egy dobozban? nem, mondta ő határozottan, kell az efféléknek is.
hát jól van, akkor köszi, rendes voltál, de azért pörögtünk rajta, mert nagyon nem akarózott elhinni, hogy tényleg kell.

kifelé menet nem volt semmi, nem voltak sehol a zaklatóemberek.

másnap eszembe jutott megnézni a máv oldalát, és hát ott kiderült, hogy NEM KELL JEGY A MACSKÁNAK. idézem:

“Élő állat szállítása

A 2. osztályú személykocsiba díjfizetés nélkül bevihető megfelelően csomagolva egészségügyi vizsgálat nélkül szállítható kis élő állat, ha a csomagolás (kosár, ketrec, láda) biztosítja, hogy az állat abból az utazás során nem szabadulhat ki, és a csomagolás alkalmas arra, hogy az utasokat, az utasok ruházatát és kézipoggyászát, valamint a vasúti berendezéseket megóvja.

A vakvezető kutya kivételével nem vihető be élő állat

* az 1. osztályú kocsiba,
* az étkezőkocsiba,
* a pót- és helyjegyköteles, helyjegyköteles vonatba és kocsiba.

Az utassal együtt szállított kutyáért élőállat viteldíjat kell fizetni, függetlenül attól, hogy az utas a kutyát pórázon, szájkosárral ellátva tartja, vagy kosárban, ketrecben, ládában vagy más tartályban viszi be a személykocsiba. Egy utas legfeljebb két kutyát vihet magával. A 2. osztályú fülkés kocsi fülkéjébe a kutya csak az ott ülő valamennyi utas beleegyezésével vihető be. A 20 kg-nál nehezebb, nagytestű kutya csak a személykocsi peronján szállítható.”

szóval azért kurvajó, hogy a máv dolgozó ismeri a vonatkozó szabályokat, bazdmeg.

puszedli mókás egy állatka. már amikor éppen nem kurva idegesítő ördögnő.

szóval, történt, hogy a kanapén fetrengett, ahogy rendesen, amikor a párom mellette heverő telefonján megszólalt a figyelmeztető hang, a macska rögtön rávetette magát, amikor elhallgatott, akkor elhátrált, leste, amikor megszólalt, megint rávetette magát. mikor a tizedik után véglelg elhallgatott a telefon, puszedli az ölés utáni elégedettséggel sétált el a helyszínről.