az meg nagyon kemény, h szinte minden napra jut egy keresés a beöntésre, és a vonatkozó szókapcsolatokra, mint például beöntés otthon, beöntés a seggembe, beöntés képek, stb…

bízom benne, hogy a hasonló betegségben szenvedők azok és nem valami beteg állatok, akik élvezik, ha a seggükben van egy 10 ml-es kis kanna (vagy akármi más, kinek-kinek a fantáziájára van bízva), amiből folyadékot fecskendeznek a végbélükbe.

de tudom, hogy csak naiv vagyok.

megfigyeltem, hogy ha bármilyen tejterméket fogyasztok, akkor durván gennyesedik a belem (vagy nem is genny, hanem emésztetlen összetevők?).
úgy tűnik apai ágon öröklött ez a dolog, mármint a tejérzékenység, mert az öcsém sem bírja, neki begörcsöl a gyomra, a falat kaparja, úgy fáj neki.
édesapám meg sose evett meg semmi tejes cuccot, neki azért szerencséje, hogy nem is szereti.

szóval szopóka. (legalábbis nekem, aki szeretem a hasamat.)

léteznek laktózmentes tejtermékek?

háh! levették ma a gipszet, nem is kaptam, csak fáslit, úgyhogy ez a legnagyobb királyság most, újra fürödhetek, ülhetek, fekhetek kényelmesen, nem kell ugrándozva közlekednem.
kicsit ugyan még sajog a bokám, de már tudok járni újra.

édesapám levadászta az orvosomat nagy nehezen, csak személyesen sikerült elkapnia a kórházban, se az sztk-s telefonvonalon, se a magánrendelésen nem lehetett utolérni, mindezt megfejelte azzal, hogy nem törődött vele, hogy megint vért és gennyet (is) szarok,  és az ígért szeptember második fele helyett október 9-re adott kontrollidőpontot.
épp itt az ideje, hogy budapesten intézzem ezeket a dolgokat is.

szombaton elindultam próbateremnézőbe, de messze nem jutottam, mert már a batthyányn leestem a lépcsőn (mentem a metróhoz), kiment a bal bokám, ott anyáztam, próbáltam összeszedni magam, az emberek meg siettek el mellettem…

hazavergődtem, az 5 perces utat sikerült 25-30 alatt megtenni, akkor még valamelyest rá tudtam nehezedni. párommal megbeszéltük, hogy este, ha hazaért, megyünk a sürgősségire. addigra persze már nem bírtam ráállni, kicsit tanakodtunk, aztán mentőt hívtunk.
bevittek, éjfélre értünk be a jános kórházba, szerencsére soron kívül betoltak a rendelőbe, mert mentővel érkeztem. elküldtek röntgenre, törés nincs, rándulás van, aztán gipszelésre, fekvőgipsz persze, egy hét otthon, péntek délelőtt kell visszamennem, akkor leveszik, és kapok járót, vagy bokarögzítőt.

rettentően örültem, mert ez azt jelenti, hogy nem mehetek a hatodikai játékra, lehet, hogy a vasárnapi vámpírra se tudok menni, küzdelmes a vécérejutás, semmi rendes fürdés, és még injekcióznom is kell magamat, véralvadásgátló, nehogy trombózisom legyen. (nem tudom a hernyósok hogy képesek szurkálni magukat, nekem pár perc meditáció kell előtte.)

hajnali háromra értem haza, taxival, mert mentő az csak 4-6-8 óra múlva lett volna, mondtam az orvosnak, hogy akkor megoldom inkább.

a jános kórház egyébként nagyon durva, az én fejemben valamiért olyan képzet volt, hogy az egy modern és jól felszerelt kórház, persze lehet, hogy vannak is ilyen részei, de a traumatológia elég kemény látvány, a maga penészes falaival, hulló vakolatával, elavult eszközeivel, fásult dolgozóival…

nos, megtörtént a vizsgálat, amitől… hát, mondjuk, tartottam, az embert nem minden nap nyomják seggbe elvégre, legalábbis nem természetes az. (nem, véletlenül sem vagyok liberális, ha esetleg valaki eddig azt hitte.)

előre szólok, hogy a post a vizsgálat MINDEN részét le fogja írni, részletesen méghozzá, úgyhogy akinek nincs gyomra ilyesmihez, épp ebédel, vagy akármi, az keressen más időtöltést.

nos, a vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) nem olyen rettenetes mint a híre. persze nem kellemes, de kibírható.
azt azért természetesen hangsúlyoznom kell, hogy magánrendelésre mentem, az orvos jó hírű, én meg szerencsés alkatú vagyok ehhez a művelethez.

na, de csak sorban.

a vizsgálat előtti napon be kellett nyelnem egy palack x-prep-75 oldatot, ami valami alkoholos, kakaóaromás cucc, olyan, mint valami olcsó csokilikőr, és ez hivatott megfosatni. szerda reggel én már nem ettem, csak inni szabad a vizsgálatig, előtte két órával már azt sem.
délutánra rosszul lettem, valószínűleg az éhség miatt (bár nem szenvedtem tőle egyáltalán), meg kevés folyadékot ihattam, de annyira készen voltam a görcsös fejfájástól meg a hányingertől, hogy a vécé körül ólálkodtam, hátha. egy darabig így ment, aztán egyszer ittam egy pár korty teát, és akkor éreztem, hogy ebből tuti hányás lesz. rá is segítettem gyorsan (az a fajta vagyok, akinek magától sosem jött, kivéve a szalagavatón, de az más téma). utána megkönnyebülés, aztán már nem is volt ebből probléma, simán kibírtam másnap estig.
csütörtökön 17.30-ra kaptam időpontot, az orvos már előre ígérte a csúszást, úgy is lett. a vizsgálatra elkísértek a szüleim és párom.
a váróban egy idős házaspár várt valami papírokra, és volt ott még egy lány, aki a párjára várt. nekem egészen a helyszínre érkezésig semmi bajom nem volt, ám ott levert a víz, azonnal feszült lettem, menekülési ösztön, satöbbi…
az egészre rápakolt még az, hogy a rendelőből minden kihallatszott.
eltelt körülbelül 10 perc, amikor hallottam, hogy a srác bent erősen nyögdécsel, na kész voltam. előzőleg olvastam, hogy fájdalomcsillapítás kérhető, na, gondoltam, első dolgom lesz.
a srác körülbelül 25 percet volt bent, mikor kijött látszólag nem volt semmi baja, de ettől persze nem nyugodtam meg.
aztán szólítottak, én meg, utólagos elmondás szerint, mint a meszelt fal, olyan színű arccal mentem be.

az asszisztensnő és a doktorbácsi is kedvesnek tűntek elsőre, mosolyogtak, nyugodtak voltak, profik, akik tudják hogyan viselkedjenek ahhoz, hogy a páciens is megnyugodjon, mert gondolom sokan vannak, akik nem csak a fájdalomtól féltek, mint én, hanem megalázónak is tartják a vizsgálatot.
a doki leültetett, kikérdezett a panaszomról, lejegyzett mindent, néha kérdezett. én addigra már annyira ideges voltam, hogy beszélni alig bírtam (ahogy édesanyám szokta mondani: a szám nem vágott egy nyomba), nem bírtam kinyökögni egy értelmes, kerek mondatot.
miután ez megvolt, az assziszensnő elmondta a vizsgálat menetét, pontosabban az első felét, miszerint a megbeszélés után bemegyünk a belső helyiségbe, kapok egy beöntést, azt kinyomom, utána felfekszem baloldalt az ágyra és a többit majd akkor…

bekísért egy kisebb szobába, ahol egy heverő, egy fogas, meg egy mosdó volt, és egy ajtó nyílt egy vécébe.
mondta, hogy vetkőzzek le deréktól lefelé, feküdjek a fal felé fordulva, ő mindjárt jön, ad egy beöntést, utána elmegyek vécére, majd a fogas tetején található fehér nadrágot felveszem, a lyuk hátul legyen, és kijövök, ha készen vagyok.
levetkőztem, lefeküdtem, akkor még azon járt az agyam, hogy mi a faszt keresek én itt, elhelyezkedtem, a néni jött, benyomta a seggembe a valamit, aztán beeresztett valamennyi folyadékot, azt nem tudom miből, és nem tudom mennyit, akkot nem akartam tudomást venni az egészről, mintha csak szemlélő volnék.
be kellett fognom a seggemet némi papírral, a vécén pedig kinyomni a folyadékot. először nem akart jönni, aztán megindult, sugárban, mint a rossz csapból, széles legyezőalakban. félve néztem magam alá, gondoltam itt aztán csupa mocsok lesz minden, de nem, az előző napi oldat már alaposan kipucolt.
felöltöttem a hátul lyukas gatyát és kislattyogtam.

a néni felültetett az ágyra, mondta hogy feküdjek a bal oldalamra, és miközben másztam fel, a nadrág rottyant egyet, mondom hoppá, ő meg mondta, hogy “reped a gatya. nem baj, úgyis szabnom kell rajta, mert kicsire csinálják a lyukat.”, ezen röhögtünk, akkor már oldódott kicsit a feszültségem.
felfeküdtem, felhúztam a lábaimat, és míg a néni előkészített pár dolgot, addig a doktorbácsi odajött hozzám és elmondta, hogy mit fog csinálni és mi fog történni.
a vizsgálat menete a következő: előbb megvizsgál kézzel, majd bevezeti az endoszkópot – ekkor székelési ingert fogok érezni, ezzel nem kell foglalkozni – és miközben azt végigtolja a vastagbélen, levegőt fúj a bélbe, mert a bél összetapad. ha nagyon feszít, akkor nyugodtan ki lehet nyomni, ez nem gáz, hanem tiszta levegő és nem kell szégyellni.
a cső körülbelül 150-180 cm hosszon fog végigmenni bennem, egészen a vakbélig. három nagyobb kanyar lesz majd, ahol kellemetlenebb lesz a vizsgálat, de kifelé nem fogok érezni már semmit.
ha bármi problémám van, azonnal szóljak, megáll, pihenhetek.

aztán elkezdte, először nagyon fura volt, matatott a seggemnél, de igazán nem éreztem semmi különöset. jött a székelési inger, ahogy mondták, aztán amikor a levegőt tolta, olyan volt, mint amikor hasmenés kínozza az embert és mocorognak a belei. az első kanyar valóban kellemetlen volt, aztán hanyatt kellett fordulnom, és akkor már mondta, hogy valószínűleg megvan a probléma, de azért végig kell néznie az egészet. ekkor már ráláttam a monitorra, és láthattam magamat belülről. rózsaszín bélfal, amit behálóznak a hajszálerek. egyébként rögtön szakmai szemmel néztem a kristálytiszta és éles kameraképet.
a következő kanyarnál besegített a néni kívülről, ugyanis a megfelelő pontokon nyomta a hasamat, amin el is viccelődtek, miszerint nem azon támaszkodik, hanem vezeti az endoszkópot ezzel is. néha rámszólt, hogy sóhajtsak nagyot, meg hogy lassabban lélegezzek, én meg igyekeztem oldani a merevségemet, de azért izzadtam rendesen, meg nyögtem a kanyaroknál.

lassan aztán elértünk a vakbélig, ott már szennyezettebb volt a bél némi maradék szartól, és nem is volt olyan tiszta a kép, úgyhogy el is indult kifelé a doki. megint mondta, hogy ebből már nem fogok érezni semmit, és majd megmutatja, hogy hol a problémás rész.
a fekélyes terület az utolsó (vagy első, ahogy vesszük) 20 cm-en van, láthattam magam is, ilyen grízes a felülete és vér szivárog belőle, leginkább egy horzsolt sebhez hasonló.
csinált róla pár fotót, majd nekiláttak mintát gyűjteni belőle a szövettani vizsgálathoz. láthattam amint bemegy  a csipesz, ott mint egy éhes madár csőre, kinyílik és lecsíp egy darabot a felületből. na ezt viszont éreztem, annak ellenére, hogy azt mondták nem fogom. nem fáj, de kellemetlen, ahogy belülről ráncigálják.
a második csipesszel történt valami, ott betojtam megint, mert nem úgy működött, ahogy kell, és azt mondogatta a doki, hogy nem jön ki. de végül kijött, a doki közölte, hogy egy kis technikai malőr történt, de minden rendben, a néni meg hozott egy másikat, és végül gond nélkül megtörtént a mintavétel is.
ezzel tulajdonképpen véget is ért a vizsgálat, a doki kihúzta a seggemből a szerszámot, még láttam a képen az összezáruló anusomat. felemelő…

közölték, hogy hős voltam, nagyon jól tűrtem, és működtem közre.
kérdeztem, hogy akkor végeztünk-e, mondták, hogy igen, én meg fel akartam pattani, de a doki rámszólt, hogy ne siessek sehova, maradjak, pihenjek egy kicsit.

pár perc múlva felálltam, azt hittem, hogy nagy terpeszben fogok közlekedni, de igazából csak azt éreztem, hogy nyúlkáltak a seggemnél, de nem fájt, nem volt kellemetlen. még éreztem, hogy maradt levegő bent jócskán, elmentem a vécére kinyomni, hát mindet nem sikerült, az még feszített, de akkor azt már a legkevesebbnek éreztem.

miután felöltöztem, a doki leültetett megint, elmondta, hogy mit láttunk, mi lesz a továbbiakban.
nos, fekélyes bélgyulladásom van, kaptam rá gyógyszert, 2×100-at írt fel, napi 4×2-t kell ennem belőle, írt hozzá folsavat, a vérkép rendbentartására, mert a gyógyszer csökkenti a fehérvérsejtek számát, aztán írt fel még kétheti beöntést, amit otthon kell magamnak beadnom, ez valami fertőtlenítőszer lehet.
legközelebb két hét múlva találkozom vele, amikor megjön a szövettanról az eredmény, gondolom további részleteket is akkor közöl majd. aztán két vagy három hónap múlva kontroll, addig kéthetente vérvétel a fehérvérsejtek ellenőrzése céljából.

találtam itt egy cikket erről a betegségről. hát nem vagyok boldog tőle.
pesze nem kell paráztatnom magamat feleslegesen, de a kilátások akkor sem jók. (és hát mindig van rosszabb, ugye… ehh.)

másnap elmentem a háziorvosomhoz, kaptam táppénzespapírt, meg a vérvétel időpontját. erre kell valami megoldást találnom, mert nem akarok kéthetente hazajárni emiatt.
a másik, hogy megkérdeztem mehetek-e airsoftozni, és egyelőre nem, mert nem szabad erőltetnem. hát ettől még boldogabb lettem.

most perpillanat ettől az egésztől nincs valami jó kedvem, de remélem mielőbb összeszedem magam és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle.

már egy hónapja küszködök valami szemét bélproblémával. biztos a mértéktelen és eszetlen evészetnek köszönhető, vagy az is lehet, ahogy echnat mondta, harminc felett minden nap ajándék, még ha ilyen is.

szóval vért és gennyt fosok, kurva kellemetlen elhihetitek.
átestem már pár vizsgálaton, szarminta az ántsz-nak a fertőzés kiszűrűsére, vérvétel, vizelet, szarminta a labornak a vértartalom megerősítésére (ezt én is meg tudtam volna mondani, hiszen láttam, hogy ott van, de így hivatalos), ultrahang (5000 forint magánúton, csak, hogy tudjátok, egyébként lehet várni körülbelül 4-5 hónapot rá, ha támogatottra akarsz menni).

bár a májam kicsit zsíros, és meg van nagyobbodva, minden eredményem negatív eddig, úgyhogy hamarosan szorosabb ismeretséget kötök egy ötvenes férfival és az ő szerszámával, amivel behatóan fog tanulmányozni engem, amit én cseppet sem fogok élvezni.

(annyi pozitív, hogy visszavettem a kajálásból és leszoktam a kávéról.)

szerdán megyek haza, délben megiszom egy koktélt, ami takarít, utána ezer liter folyadékot kell innom, csütörtökön este pedig belémhatol az orvos.
persze még mindig jobb, mintha egy börtönben köcsögölnének rendszeresen.

volt ez a postom korábban, aminek tartalmát akkor harmadkézből hallottam. múlt héten viszont voltunk nagyszüleimnél, így ő személyesen mondta el, hogyan is volt, és ha lehet, akkor a történet így még bicskanyitogatóbb.

szóval pontosan úgy történt, hogy első alkalommal, amikor betegszállítót igényeltek, akkor minden rendben ment többé-kevésbé, az ember nem volt túl kedves, és elég nagy kerülővel (emiatt sok idő alatt), de hozta-vitte nagyanyámat.
kérték másodszor is, mert mért, ha egyszer van ez a nagyszerű lehetősé, akkor élnek vele. időközben nagyapám, aki intézte a dolgot, hallotta, hogy az a szokás, hogy az orvos által kiállított menetlevélbe, amit a sofőrnek kell átadni induláskor, bele kell tenni valamekkora összeget, és akkor az segít beszállni, kedvesebb, és nem kerül akkorát, mire hazavisz, vagyis aki többet ad, az kerül haza hamarabb.

na, már ennél a pontnál úgy éreztem, hogy egyenként törném el a sofőrök ujjait.

a második esetben jött a sofőr, kapott egy ezrest, nagyapám gondolta az elég lesz. hát a faszi végül is normálisan viselkedett, igen ám, de miközben nagyanyám várakozott, odament hozzá, hogy most szóltak neki, el kell mennie valahova a halál faszába valakiért, nem fog visszaérni időben, de majd a kollégája jön és elviszi. (gondolom az a valaki egy kövérvalagú nagyságos asszony lehet, ahogy ez ilyen esetekben lenni szokott, zíros fuvar, vagy hogy mondják a taxisok?)

nos, a kolléga megérkezett, nagyanyám elé is ment, kérdezte tőle, hogy ő viszi-e haza, ő meg azt mondta, hogy ő ugyan nem, majd aki idehozta, hazaviszi, különben se megy arra, és faképnél hagyta.

nagyanyám dél helyett 15 után ért haza busszal, közben nagyapám idegroncsként szaladgált fel-alá (mobiltelefonjuk nincs, de az eset után elgondolkoztak rajta), fogalma sem volt mi történhetett.

a súlyos bazdmeg az, hogy ezek után nem abban gondolkoztak, hogy hogyan tegyenek keresztbe ennek a kis buzinak, hanem azt mondták, hogy akkor nem kérjük többet, köszönjük, és kibaszottul elszomorító, mert tényleg mit csináljanak?

a másik történet nagyapám egy unokatestvérével esett meg, aki kórházba került, műteni kellett, már nem tudom mivel, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy utána adni akart hálapénzt a dokinak, és mikor nyújtotta felé, a doki már vette volna el, de meglátta az összeget, egy ötezrest, és elrántotta a kezét, majd közölte, hogy köszönöm, már megkávéztam.
hát a kurvaanyádatbaszodteleszárazonmocskoshaszonlesőtetű.

ha már itt járunk és miután kellően belelovalltam magam a dologba, elmondom azt is, hogy felháborítónak találom, hogy a gyógyszergyárak felbérelik az orvosokat kibaszott gyógyszarügynöknek. ez mi, bazdmeg? most komolyan, ezt ki a faszom engedi meg?

azt kívánom ezeknek, hogy amennyit eladnak, annyit kelljen megenniük is.

…jának a kurva anyját, igazán bennszakadhatott volna a feje.

történt, hogy nagyanyámnak kontrollra kellett visszamennie a pincehelyi kórházba, és háziorvosa rendezett neki betegszállítót. odafelé nem is volt semmi probléma, rendben zajlott minden, visszafelé viszont szar került a ventilátorba.

nagyanyám többedmagával várakozott a szállítóra, majd amikor az megérkezett, a sofőr végigkérdezte ki hova megy, és mikor kiderült, hogy nagyanyám fürgedre menne, az ember közölte vele, hogy arra ő nem kerül és otthagyta.
ő persze tűrt, mint mindig, és hazament busszal, átszállással, pedig világ életében utált utazni, pláne egyedül.

most is kinyílik a bicska a zsebemben, ahogy írom ezeket a sorokat, és elképzelni nem tudom, hogy mi a faszt gondol magáról az a nyomorult, de valami életlen tárgy segítségével kurva szívesen kifejteném neki, hogy én mit gondolok.

nagyanyám 79 éves, végigdolgozta az életét, soha nem betegeskedett, nem járt kórházba unaloműzésként, még csak baja sem volt sose, hogy igénybe kelljen vennie bármilyen orvosi/egészségügyi segítséget, úgyhogy most nyilván ezt érdemli.