whoisnot és brainoiz testvérek újabb megjelenése: pulpfiction.hu

történt később még egy kis búcsúztató, de ez sem volt az igazi sajnos, mert rosseb, schizo, és echnat kollégák panaceára mentek, és csak egy rövid időre ugrottak fel brainoizhoz (ahova befutott tj is). azért ittunk sört és fügepálinkát, röhögtünk sokat, rettegtünk macskától.

egy órát töltöttünk együtt körülbelül, aztán ők el agyment dárenbézezni, mi meg elmentünk romkocsmázni, beszélgetni.

nem mellesleg: how’s life in england, fucker?
írjad már a nyomorult blogodat, mert egy éjszaka alatt beelőzlek.

akkor most kezdem a pótlást, mert lassan eltemetnek a megíratlan postok, amik, mint említettem is, mostanra tökéletesen aktualitásukat vesztették, nem is értem mért erőlködöm, így pláne nehéz, de hagyjam már a sírást és csináljam.

szóval az volt, hogy mivel rosseb testvér eltávozott angliába, ezért szerveződött egy búcsúbuliszerűség. bevallom én ghyldeptis-szel együtt azt hittem, hogy valami ivászat, ahogy az ilyenkor illik, de nem.
helyette társasjátékparti volt, ami jó, szeretem a társasjátékokat, ezen az estén vesztem el kicsit benne, de.
iddogáltunk szerényen, a magammal vitt söröm se fogyott el végül, vittem vizipipát, de egyet szívtunk csak, de igazán azért sem volt odáig senki rajtam kívül, pedig jó tömés sikeredett.
a társaság egy részének persze bejött volna, ha nem csak sima dohány van benne, hanem valami egyéb anyag is… az ilyes engem máig dühít, tudom, nem vagyok szent, én is fogyasztottam, de… mindegy is, le se írom ezt ide inkább, mert még sérülés lesz, pedig azt nem akarom.

alapvetően jó hangulatú összejövetel volt, a munchkin nagyon tetszett, brainoiz szerint eléggé ráéreztem így elsőre.

kicsit kevésbé volt búcsúztató hagulat, persze nem is tudom mire számítottam igazán, nyilván nem könnyes-ölelgetősre, de mégis… azt hittem legalább bebaszunk.

szombaton meglátogatott minket echnat és rosseb testvér, elmentünk szimplába, megfulladtunk a füsttől, rámfeküdt egy külföldi és a seggemet is megfogta, nem, nem lány, és ittunk búzasört, meg fügepálinkát, kicsit benyomtam, úgyhogy sokat röhögtem és hoztam az ilyenkor szokott egyszerű formámat.

jó volt, na.

múlt hét csütörtökön jártam boszinál és whoisnot testvérnél, kis infós segítségnyújtás céljából, amire végül aztán nem volt szükség, de azért okoskodtam kicsit, meg belelestem a házba. a számlán levő tételeket átnézve heves gyűlöletet kezdtem érezni. na jó, nem, igazából még mindig nem izgat fel egy új gép lehetősége, ami meglehetősen fura.

később lementünk a piroska étterembe, ami tele van régi kacatokkal, és antal imre törzshelye volt ez. ittunk búzasört, beszélgettünk (pontosabban beszéltem, míg boszi és whoisnot ettek). kellemes élmény volt, jó volt velük találkozni, csak kár, hogy addigra eléggé betompultam.

hazafelé a batthyányn belefutottam egy csapat hülyegyerekbe, akik eszelős módjára rohantak az utcán, és amikor kiléptem a sarkon, azt hívén, hogy már elfogytak, egyikük egy hosszúfajta esernyőt előrefelé tartva, a kampójába kapaszkodva szaladt, én meg majdnem belesétáltam; ekkor hangzott el a post címében szereplő mondat a számból.