az operation buffalo 2. egy wd-féle vietnamos játék volt, bár dresscode nélküli, szóval vietnam hangulat az tulajdonképpen sehol nem volt.

a gyülekező délutánra volt kitűzve, de a pálya felé hajtva azt vettük észre, hogy a hajmáskéri vasútállomás mellett gyűlnek a népek valami ismeretlen okból. miután kiintettek bennünket, kiderült, hogy előre nem látott esemény akadályozza nem csak a játékot, hanem egyáltalán a pályára való bejutást, ugyanis ránk szerveztek egy rallyfutamot.
1 órás várakozás a vasúton, majd beengedtek minket – körülbelül félútig. ott aztán leeparkolás ismét, majd masszív porszívózás újabb egy órán keresztül, mivel a rally pont mellettünk dühöngött, autók, motorok, quadok.
aztán be a pályára, ám felszerelkezve és gyalog, ami már nem volt gáz iggazából, legalább bejuthattunk végre.
alig beértünk elkezdődött az eligazítás, szektoros játék, zászlócsere, pörgés.
elég jól mozogtunk a rajjal, hatékonyak is voltunk, de egyszer nagyon csúnyán becserkésztek minket a 101-esek; dolivier kollégával maradtunk hátvédnek, és hát gyakorlottabb arcok ők, minthogy ketten le tudtuk volna őket fogni.
történt egy kis baleset is sajnos, gabona a légióból egyedül  indult el a visszaállóra, és útban odafelé megtámadták, hanyatt esett, beverte a fejét, és volt húsz másodperc kiesése, plusz nyert egy agyrázkódást. szerencsére kiheverte, de már nem vállalta be az éjszakai játékrészt, ellenben egy száz kilométeres vezetést igen.

az éjszakai játékra kaptunk világítórudakat, találatjelzéshez, ám addigra sajnos eléggé kevesen maradtunk, mivel csöpögni kezdett az eső, és a hurkábbja elmenekült.
a feladat az volt, hogy a különböző pontokra kihelyezett pirosan világító lámpákat kellett átkapcsolni kékre, természetesen egyesével haladva előre.
akkorra annyira besötétedett, hogy gyakorlatilag szart se láttunk, plusz esett, plusz párásodtak a szemüvegek, úgyhogy botorkálásba fulladt a dolog, aminek az lett az eredménye, hogy dolivier és én ugyanattól a sorozattól üvöltöttünk fel egyszerre, ahogy végigcsattogtak a bb-k a combunkon.
a feladatot itt is teljesítettük a sötétség ellenére, de oldalt cserélni már nem volt lehetőségünk, mert addigra rendesen esett, és magunkat ugyan nem féltettük volna, de a fegyvereket már igen.

a pályáról való távozásunk kicsit menekülésszerűre sikeredett, kifelé menet már locsogott az eső, így gyors elköszönések után útnak indultunk hazafelé, szépen párologva az autó melegében, utolsónak hagytuk el a helyszínt.
aztán mivel dolivier-nek hiányérzete támadt, megálltunk, és akkor rájött, hogy otthagyta a kisháznál a hűtőtáskáját. irány vissza, egy kis ázás, aztán haza.

háh! levették ma a gipszet, nem is kaptam, csak fáslit, úgyhogy ez a legnagyobb királyság most, újra fürödhetek, ülhetek, fekhetek kényelmesen, nem kell ugrándozva közlekednem.
kicsit ugyan még sajog a bokám, de már tudok járni újra.

szombaton elindultam próbateremnézőbe, de messze nem jutottam, mert már a batthyányn leestem a lépcsőn (mentem a metróhoz), kiment a bal bokám, ott anyáztam, próbáltam összeszedni magam, az emberek meg siettek el mellettem…

hazavergődtem, az 5 perces utat sikerült 25-30 alatt megtenni, akkor még valamelyest rá tudtam nehezedni. párommal megbeszéltük, hogy este, ha hazaért, megyünk a sürgősségire. addigra persze már nem bírtam ráállni, kicsit tanakodtunk, aztán mentőt hívtunk.
bevittek, éjfélre értünk be a jános kórházba, szerencsére soron kívül betoltak a rendelőbe, mert mentővel érkeztem. elküldtek röntgenre, törés nincs, rándulás van, aztán gipszelésre, fekvőgipsz persze, egy hét otthon, péntek délelőtt kell visszamennem, akkor leveszik, és kapok járót, vagy bokarögzítőt.

rettentően örültem, mert ez azt jelenti, hogy nem mehetek a hatodikai játékra, lehet, hogy a vasárnapi vámpírra se tudok menni, küzdelmes a vécérejutás, semmi rendes fürdés, és még injekcióznom is kell magamat, véralvadásgátló, nehogy trombózisom legyen. (nem tudom a hernyósok hogy képesek szurkálni magukat, nekem pár perc meditáció kell előtte.)

hajnali háromra értem haza, taxival, mert mentő az csak 4-6-8 óra múlva lett volna, mondtam az orvosnak, hogy akkor megoldom inkább.

a jános kórház egyébként nagyon durva, az én fejemben valamiért olyan képzet volt, hogy az egy modern és jól felszerelt kórház, persze lehet, hogy vannak is ilyen részei, de a traumatológia elég kemény látvány, a maga penészes falaival, hulló vakolatával, elavult eszközeivel, fásult dolgozóival…