a játékot a láthatatlan légió szervezte, amit nagy várakozás előzött meg, legalábbis részemről, mert első játékuk volt, elég nagy tömegek jelentkeztek rá, és meg hívtak pár csapatot is.

erre az alkalomra sikerült elcsalnom végre flash-t és pain-t is, valamint csatlakozott hozzánk godot, így négyen utaztunk le hajmáskérre. korán érkeztünk, elég kevesen voltak, így elkerültük a későbbi tumultust a kronózásnál. én konkrétan kiugrottam a kocsiból, előbányásztam a puskámat, beledobtam az akkut meg egy tárat és elrohantam beméretni a fegyvert. azt hiszem elsőként sikerült.
a hangulat már ott elkapott minket, ugyanis a légió elég jól felkészült, a kisház előtti hangszórókból orosz indulók szóltak, a rajoknak előre ki volt táblázva a helye, láthattunk az oldalaknak megfelelő zászlókat, stb.
felszerelkeztünk, táraztunk, ettünk, majd vártunk. jó sokat, ugyanis mint később megtudtuk, 92 db fegyvert kronóztak, ami körülbelül egy óra csúszást jelentett, nem beszélve a későkről ugye.

majdnem 10 óra volt mire gabona megtartotta az eligazítást, egy megafonba beszélve. a csapata egy része a rendezvényszervezés valamely területén dolgozik, tehát adva voltak az eszközök és a tudás is a játék lebonyolításához.
a játék a tervek szerint négy részből állt, a feladatokat nem ismertük, azokat a bázisok elfoglalása után kaptuk kézbe beborítékolva.

kivonultunk tehát, ahol megkaptuk a feladatokat. az első az volt, hogy egy dobozt, egy adag hasadóanyagot kellett mozgatnunk a pályán és megvédenünk az oroszoktól két órán keresztül. ezekből négy volt, négy külön rajnál. elég jól elbújtunk, de később aztán megtaláltak minket, pain-t és engem, akik egy domb tetején kuksolva vártuk a felülről jövő támadást, csúnyán kiszedtek, és sajnos hiába kiabáltunk medikért, godot nem jött, és a raj többi része sem, hogy kimentsenek minket. később megbeszéltük az esetet, és kiderült hogy nem hallották a kiabálásunkat, és a rádiókban sem hallottak minket.
mivel a 10 perc lejárt, kivéreztünk, mehettünk visszaállni. ez idő alatt shagatan háromfős rohamosztaga maradt a doboz mellett, mi pedig igyekeztünk vissza.
ekkor történt az, hogy én vezettem a szakaszt, két fő védte a kanyart, ahol át kellett haladnunk, és miután egy sorozattal visszazavartam őket, a többiek csak álltak mögöttem, és érthetetlen mire vártak.
a dobozt végül megvédtük, a bázisra visszaérve megtudtuk, hogy mind a négy megmaradt.

a második játékrészben szigetelőanyagot kellett találnunk, hogy az atomtudósok és bombaszakértők el tudják készíteni az atomtölteteket, ezek ragasztószalag formájában voltak szétszórva a pályán itt-ott.
legalább négyet be kellett volna gyűjtenünk ezekből, de sajnos csak hármat sikerült összeszedni.
emlékezetes esemény itt az volt, amikor rohamra kellett volna indultunk, mert fogytunk ki az időből, de vity0, a szakaszparancsnok fegyvere felmondta a szolgálatot (g&p rulez), ő széthullott, és csak álltunk, mint a faszok. ekkor felkaptam a szart, rohamot vezényeltem, majd élen járva meg is indultam, annak rendje és módja szerint ki is lőttek, de már pont odaértem a dombhoz, amin a szalag volt, egy pillanatra ráfokuszáltam, megszűnt a külvilág, belül ujjongtam hogy győztünk, de aztán majdnem pofára estem, közben eljutott a tudatomig, hogy kopognak rajtam a lövedékek, az engem sorozó ellen már üvöltött is, hogy: “nehogymá nem volt meg bazmeg, látom h pattog le róla a bb, bazmeg!”, és akkor visszazökkentem, kifulladva lehuppantam, nem tudtam kiáltani, csak intettem nekik, hogy oké, kiszedtetek, és előbányásztam a fehérkendőt, visszanézve láttam, hogy a szakaszomból, csak pain és én indultunk meg, a többiek ott pislogtak felénk, ahonnan mi indultunk. aztán kedélyes beszélgetésbe kezdtem az ott strázsáló ellennel.

a harmadik játékrész előtt kisebb hiszti támadt az ellenséges oldalon, ugyanis többen le akartak lépni, különböző indokkal, de aztán hosszas rádiózás után sikerült maradásra bírni őket, így elindulhattunk az elkészült atomtöltetekkel, hogy kicsempésszük őket a területről.
(itt volt egy kis vitám pain-nel, ő szintén ment volna, én nem, ezen összeszólalkoztunk, és mindketten besérültünk.)
én voltam a cipelőember, a kibővült szakaszt ezúttal auer vezette (vity0 közben eltűnt, kiment becz lacival fegyvert szerelni). egy meghatározott útvonalon kellett végigmennünk a bombával, ez a rész tulajdonképpen sétagalopp volt, semmiféle ellenállásba nem ütköztünk, a feladatot könnyedén végrehajtottuk.

a negyedik részben az oroszoknak rohamot kellett volna indítania a bázisunk ellen, ami valami nem történt meg, pedig elég sokáig várakoztunk. néha lehetett hallani egy-egy aeg kerepelését, de semmi komoly. egy idő után aztán felkerekedtünk, hogy megkeressük az ellent, sokan eléggé triggerhappyk voltak addigra, de alig találkoztunk valakivel.
egyszercsak aztán hallottuk a dudaszót, ami elvileg a játék végét jelentette, de ennek ellenére azért kaptunk még pár sorozatot, kicsit méltatlankodtam is miatta, de később gabonától megtudtam, már itthon, egy levelváltásból, hogy az oroszok megszivattak minket, ezzel csalták elő a csapatainkat.

összességében elmondható, hogy egy jó játékon vettem részt, a szevezés előtt le a kalappal, volt hangulat, komoly rádiók, trustie-k, game marshall, minden ami kell. sokat nem lőttünk, nem is arról szólt, én személy szerint egyáltalán nem bánom (még mindig a tavaly novemberben vásárolt 6000 db-os bb-csomagot fogyasztom).

várjuk a folytatást kedves légió.

az operation buffalo 2. egy wd-féle vietnamos játék volt, bár dresscode nélküli, szóval vietnam hangulat az tulajdonképpen sehol nem volt.

a gyülekező délutánra volt kitűzve, de a pálya felé hajtva azt vettük észre, hogy a hajmáskéri vasútállomás mellett gyűlnek a népek valami ismeretlen okból. miután kiintettek bennünket, kiderült, hogy előre nem látott esemény akadályozza nem csak a játékot, hanem egyáltalán a pályára való bejutást, ugyanis ránk szerveztek egy rallyfutamot.
1 órás várakozás a vasúton, majd beengedtek minket – körülbelül félútig. ott aztán leeparkolás ismét, majd masszív porszívózás újabb egy órán keresztül, mivel a rally pont mellettünk dühöngött, autók, motorok, quadok.
aztán be a pályára, ám felszerelkezve és gyalog, ami már nem volt gáz iggazából, legalább bejuthattunk végre.
alig beértünk elkezdődött az eligazítás, szektoros játék, zászlócsere, pörgés.
elég jól mozogtunk a rajjal, hatékonyak is voltunk, de egyszer nagyon csúnyán becserkésztek minket a 101-esek; dolivier kollégával maradtunk hátvédnek, és hát gyakorlottabb arcok ők, minthogy ketten le tudtuk volna őket fogni.
történt egy kis baleset is sajnos, gabona a légióból egyedül  indult el a visszaállóra, és útban odafelé megtámadták, hanyatt esett, beverte a fejét, és volt húsz másodperc kiesése, plusz nyert egy agyrázkódást. szerencsére kiheverte, de már nem vállalta be az éjszakai játékrészt, ellenben egy száz kilométeres vezetést igen.

az éjszakai játékra kaptunk világítórudakat, találatjelzéshez, ám addigra sajnos eléggé kevesen maradtunk, mivel csöpögni kezdett az eső, és a hurkábbja elmenekült.
a feladat az volt, hogy a különböző pontokra kihelyezett pirosan világító lámpákat kellett átkapcsolni kékre, természetesen egyesével haladva előre.
akkorra annyira besötétedett, hogy gyakorlatilag szart se láttunk, plusz esett, plusz párásodtak a szemüvegek, úgyhogy botorkálásba fulladt a dolog, aminek az lett az eredménye, hogy dolivier és én ugyanattól a sorozattól üvöltöttünk fel egyszerre, ahogy végigcsattogtak a bb-k a combunkon.
a feladatot itt is teljesítettük a sötétség ellenére, de oldalt cserélni már nem volt lehetőségünk, mert addigra rendesen esett, és magunkat ugyan nem féltettük volna, de a fegyvereket már igen.

a pályáról való távozásunk kicsit menekülésszerűre sikeredett, kifelé menet már locsogott az eső, így gyors elköszönések után útnak indultunk hazafelé, szépen párologva az autó melegében, utolsónak hagytuk el a helyszínt.
aztán mivel dolivier-nek hiányérzete támadt, megálltunk, és akkor rájött, hogy otthagyta a kisháznál a hűtőtáskáját. irány vissza, egy kis ázás, aztán haza.

sokadszor fogadom meg magamnak, hogy a játékok után rögtön megírom az élménybeszámolót, de valamiért aztán mindig elmarad, ilyenkor meg aztán már kissé homályos az esemény, hiába egyedi és élvezetes majd mindegyik alkalom.

augusztus 10-e is meleg nap volt, a pláne az volt benne, hogy dresscode-os játékon vettünk részt, ami nálam azt jelentette, hogy feketébe kellett öltöznöm, mert egy csernobilban nézelődő nato ellenőr testőre voltam.
a feladatunk az volt, hogy a környéken járőröző oroszokat elkerülve, meglapulva várjuk meg a kivonást, ami helikopterrel fog történni. az orosz erők természetesen tudtak arról, hogy a területen vagyunk, de hogy pontosan hol, azt nem.
végül aztán olyan jól elbújtunk a nap és az oroszok elől, hogy annak ellenére sem találtak meg minket 2,5 órán keresztül, hogy többször elmentek mellettünk úgy 2 méterre, és még melegem se volt.
kistársaim godot, aki testőrtársam, és dolivier, a főnök volt, a láthatatlan légióból.
a mentőcsapat végül megtalált minket (bár ők is kerestek egy darabig) és mehettünk a kivonási zónába. igen ám, de a helikopterünket időközben lelőtték, a következő fél óra múlva ért csak oda, addig tartanunk kellett az állásunkat, a több hullámban támadó oroszok ellen.

végül kijutott mindegyik fegyverzetellenőr, az oroszok hazai pályán vesztettek.

nem tudom, hogy melyik játékokon készültek ezek a képek, úgyhogy ömlesztve néhány fotó:

cerberus bajtárssal

akcióban

őrszemek

tibesz bajtárssal

kékek

lesvető

elkezdtem árulni a puskámhoz gyárilag csomagolt hicap tárat (airsofthoz nem értőknek: a fegyverekhez általában négyféle kapacitású tárakat gyártanak: realcap: ez az élesnek megfelelő mennyiségű bb befogadására alkalmas, lowcap: az enyém esetében ez 68 db, midcap: 110 db, és hicap: 300 db.
utóbbi érdekessége, hogy ebben már van egy felhúzószerkezet, amivel egy rugót kell megfeszíteni, ez tolja ki a bb-t), mert nincs szükségem rá, egy jó ideje nem használom, mert hajmáskéren erősödik a milsim, ami nem engedi ezeket a tárakat, meg amúgy sem szeretem x lövésenként simogatni a tár alját.

meghirdettem, jelentkezett is rögtön egy ember, aztán napokig altatott, meg ide menjek, oda menjek, ott lesz a pénz, adjam oda a tárat a titkárnőnek, másnap már tudunk találkozni személyesen, stb…
eltelt pár nap, volt egy másik jelentkező is a tárra, de mondtam neki, hogy bocs, de a másik ember elsőbbséget élvez, majd szólok, ha neki nem kell, úgyhogy mondtam, hogy még egy napot várok az emberre, aztán továbbadom a tárat.
erre ír az első, hogy nehari, de talált olcsóbban, és mégse kell, tényleg nehari, de biznisz ugye, meg pénz, meg izé.
és ha puskatussal nyomlak fejbe, akkor mondhatom én is, hogy nehari?

írtam a másik embernek, hogy övé a tár, de már nem válaszolt…

sajnos a fent nevezett játék elmaradt, mert nagyon kevesen voltunk végül, alig többen, mint húsz fő, ellenben kellemes családias volt a hangulat, és nagy meglepetésre winterlion is eljött.

ezen a játékon már felkészültünk vizzel, tibesz volt a hordár, és sok litert magunkkal vittünk, és kellett is.

kölcsönkaptam tibesztől egyébként a pantac combtokját, és hát egy álom. nagyon bánom már azóta, hogy elkapkodva megvettem azt, amit, mert lifeg jobbra-balra, folyton azon parázom, hogy elhagyom belőle a pisztolyt, meg hát állandóan igazgatni kell, plusz húzza a jobb oldalamat.
ezzel ellentétben a pantac-kal, nem érzem a fegyver súlyát, mintha ott se lenne, és abszolút biztosan zár, és kényelmes.

ez volt azóta az utolsó játékom, és most zajlik épp a kétnapos, amire egész eddig vártam, és készültem, és nem kicsit lettem feszült, amikor orvosi utasításra eltiltottak tőle, merthogy minden fizikai igénybevétel kizárva, amíg meg nem történi az utolsó vizsgálat a belem ügyében.

emlékezetes játék volt ez, annyi szarság történt, hogy nem felejtem el, az biztos.

reggel kezdődött azzal, hogy kicsit késtünk, emiatt kapkodnom kellett az öltözéssel, amit utálok.
aztán ez volt az az eset, amikor elhagytam a tárat a pisztolyomból. a másik tárral, ami a combtokban volt, meghúztam oszi autójának jobb első paneljét. szerencsére megértő és elnéző volt, nemrég ütött el egy őzet, ami összetörte az autó elejét, amúgy is vitte javíttatni.
később egy összeütközés során képen lőttem kennyt, ráadásul sorozattal, pont olyan módon, ami ellen csomót beszéltem, mert az előző játékon úgy jártam, hogy pár méterekről kaptam sorozatot a pofámba. emiatt erős lelkiismeretfurdalásom volt egy darabig, de szerencsére sérülés nem történt.

aztán 12.30 körül kidőltem, rájöttem, hogy dehidratálódtam, kevés volt az egy kulacs víz abban a melegben. eléggé rosszul lettem, azért nem ájultam el, képben voltam végig, de elég gyengének éreztem magam, fájt a fejem és émelygett a gyomrom.
a többiek nagyon kedvesek voltak, nem hagytak egyedül, pátyolgattak, érdeklődtek, itattak, cipelték a cuccomat a parkolóig, meg ilyenek.

hazafelé bealudtam, és mikor felébredtem annyira fájt a fejem, hogy azt hittem megdöglök. hazaérkezésem után nem sokkal úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy kiadós rókázásnak, és tettem érte hamar. sokkal jobban lettem utána.

volt azért jó is a napban, a játék jó volt, sziszkó jó szakaszparancsnok, cerbi és chtulhu jó társak, sokat mentünk, jókat cserkésztünk, plusz interpol megdícsérte a puskámat is, amit korábban már más is, úgyhogy úgy tűnik jó szériát fogtam ki (bár az első alkalommal, amikor kipróbáltam, azonnal eltört az adogatólemez, amit garanciában kicserélték, azóta semmi baja).

hát igen, ezt a postot akkor akartam írni, amikor kézbe vettem a pisztolyomat végre. és erről egyébként beugrott, hogy az előző postban említett the core nevű játékon tuti ott voltam, hiszen akkor vehettem át az új fegyvert.

a pisztoly egyébként beszarás, és amitől a legjobban féltem, nevezetesen a súlya, amiről azt hittem, hogy kevés lesz a műanyag szán miatt, nem faktor, mert így is épp elég tartani.
“csak” 750g, míg az éles változatok anyagtól és kalibertől függően nehezebbek némileg: a 9mm-es, aluminium tokozású 870g, a .40-es és .357-es 920g, az acél tokozású pedig 1180g.

ez az a pisztoly egyébként amelyik a beretta mellett megfelelt anno az amerikai hadipisztoly tenderen kiírt követelményeknek, de végül nem ezt választották általános rendszeresítésre, de például a haditengerészet különleges alakulata, a seal, viszont igen, amellett sok más rendvédelmi szervezet is.
sajnos ilyennel lőni még nem volt alkalmam, de egyszer majd úgyis fogok.

az airsoft változatról egyelőre nem sok tapasztalatom van, de azok alapvetően jók, bár az egész nagyon rosszul indult.
amikor átvettem, akkor nem volt még gázom, tehát nem tudtam kipróbálni, várnom kellett egy pár napot fizetésig, úgyhogy majd szétfeszültem.
aztán vettem gázt, hazarohantam, feltöltöttem a pisztolyt, betáraztam, lőttem, és 4-5 bb kilövése után megállt, nem húzta fel magát újra, mintha elszökött volna a gáz. kipróbáltam még néhányszor, befostam, hogy tönkretettem, mondom, bazmeg itt van 29ezer forint (pisztoly+póttár+plusz gyorsposta hongkongból+vám), és elbasztam a pisztolyt.
a legközelebbi játék előtt nem sikerült megnézetnem a fegyvert, úgyhogy a végéig ezen járt az agyam, ráadásul elhagytam a tárat is belőle, amit szerencsére megtalált egy srác. (a pisztoly egyetlen hátránya egyébként, hogy a combtokban megnyomódik a tárkioldó gomb.)
a játék után kiderült, hogy csak szarul töltöttem fel, tibesz kolléga megmutatta hogyan kell, és tökéletesen működött.
hamarosan várható tőle egy teszt egyébként, majd belinkelem, ha megjelenik végre.
egyébként ő is azt mondta, hogy a tárkioldó gombon kívül csak jókat tudott írni róla, egyszerűen nem volt olyan pontja, amibe bele tudott volna kötni.

á, akkora fasz vagyok, most az ilyenek miatt bánom, hogy nem írok rendszeresen, mert hát itt volt ez a the core nevű játék hajmáskéren, és biztos jó volt ez is, de rohadtul nem emlékszem már rá. utánanéztem, a történet annyi, hogy csernobil környékéről kellett hasadóanyagot lopni az oroszoktól.
ott voltam egyáltalán?
na mindegy…

elvileg úton van a kis drága hong kongból.

a kép az üzlet honlapjáról származik: redwolfairsoft.