szenzációs! rendkívüli! a belezős visszatér!

nos, megtörtént a vizsgálat, amitől… hát, mondjuk, tartottam, az embert nem minden nap nyomják seggbe elvégre, legalábbis nem természetes az. (nem, véletlenül sem vagyok liberális, ha esetleg valaki eddig azt hitte.)

előre szólok, hogy a post a vizsgálat MINDEN részét le fogja írni, részletesen méghozzá, úgyhogy akinek nincs gyomra ilyesmihez, épp ebédel, vagy akármi, az keressen más időtöltést.

nos, a vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) nem olyen rettenetes mint a híre. persze nem kellemes, de kibírható.
azt azért természetesen hangsúlyoznom kell, hogy magánrendelésre mentem, az orvos jó hírű, én meg szerencsés alkatú vagyok ehhez a művelethez.

na, de csak sorban.

a vizsgálat előtti napon be kellett nyelnem egy palack x-prep-75 oldatot, ami valami alkoholos, kakaóaromás cucc, olyan, mint valami olcsó csokilikőr, és ez hivatott megfosatni. szerda reggel én már nem ettem, csak inni szabad a vizsgálatig, előtte két órával már azt sem.
délutánra rosszul lettem, valószínűleg az éhség miatt (bár nem szenvedtem tőle egyáltalán), meg kevés folyadékot ihattam, de annyira készen voltam a görcsös fejfájástól meg a hányingertől, hogy a vécé körül ólálkodtam, hátha. egy darabig így ment, aztán egyszer ittam egy pár korty teát, és akkor éreztem, hogy ebből tuti hányás lesz. rá is segítettem gyorsan (az a fajta vagyok, akinek magától sosem jött, kivéve a szalagavatón, de az más téma). utána megkönnyebülés, aztán már nem is volt ebből probléma, simán kibírtam másnap estig.
csütörtökön 17.30-ra kaptam időpontot, az orvos már előre ígérte a csúszást, úgy is lett. a vizsgálatra elkísértek a szüleim és párom.
a váróban egy idős házaspár várt valami papírokra, és volt ott még egy lány, aki a párjára várt. nekem egészen a helyszínre érkezésig semmi bajom nem volt, ám ott levert a víz, azonnal feszült lettem, menekülési ösztön, satöbbi…
az egészre rápakolt még az, hogy a rendelőből minden kihallatszott.
eltelt körülbelül 10 perc, amikor hallottam, hogy a srác bent erősen nyögdécsel, na kész voltam. előzőleg olvastam, hogy fájdalomcsillapítás kérhető, na, gondoltam, első dolgom lesz.
a srác körülbelül 25 percet volt bent, mikor kijött látszólag nem volt semmi baja, de ettől persze nem nyugodtam meg.
aztán szólítottak, én meg, utólagos elmondás szerint, mint a meszelt fal, olyan színű arccal mentem be.

az asszisztensnő és a doktorbácsi is kedvesnek tűntek elsőre, mosolyogtak, nyugodtak voltak, profik, akik tudják hogyan viselkedjenek ahhoz, hogy a páciens is megnyugodjon, mert gondolom sokan vannak, akik nem csak a fájdalomtól féltek, mint én, hanem megalázónak is tartják a vizsgálatot.
a doki leültetett, kikérdezett a panaszomról, lejegyzett mindent, néha kérdezett. én addigra már annyira ideges voltam, hogy beszélni alig bírtam (ahogy édesanyám szokta mondani: a szám nem vágott egy nyomba), nem bírtam kinyökögni egy értelmes, kerek mondatot.
miután ez megvolt, az assziszensnő elmondta a vizsgálat menetét, pontosabban az első felét, miszerint a megbeszélés után bemegyünk a belső helyiségbe, kapok egy beöntést, azt kinyomom, utána felfekszem baloldalt az ágyra és a többit majd akkor…

bekísért egy kisebb szobába, ahol egy heverő, egy fogas, meg egy mosdó volt, és egy ajtó nyílt egy vécébe.
mondta, hogy vetkőzzek le deréktól lefelé, feküdjek a fal felé fordulva, ő mindjárt jön, ad egy beöntést, utána elmegyek vécére, majd a fogas tetején található fehér nadrágot felveszem, a lyuk hátul legyen, és kijövök, ha készen vagyok.
levetkőztem, lefeküdtem, akkor még azon járt az agyam, hogy mi a faszt keresek én itt, elhelyezkedtem, a néni jött, benyomta a seggembe a valamit, aztán beeresztett valamennyi folyadékot, azt nem tudom miből, és nem tudom mennyit, akkot nem akartam tudomást venni az egészről, mintha csak szemlélő volnék.
be kellett fognom a seggemet némi papírral, a vécén pedig kinyomni a folyadékot. először nem akart jönni, aztán megindult, sugárban, mint a rossz csapból, széles legyezőalakban. félve néztem magam alá, gondoltam itt aztán csupa mocsok lesz minden, de nem, az előző napi oldat már alaposan kipucolt.
felöltöttem a hátul lyukas gatyát és kislattyogtam.

a néni felültetett az ágyra, mondta hogy feküdjek a bal oldalamra, és miközben másztam fel, a nadrág rottyant egyet, mondom hoppá, ő meg mondta, hogy “reped a gatya. nem baj, úgyis szabnom kell rajta, mert kicsire csinálják a lyukat.”, ezen röhögtünk, akkor már oldódott kicsit a feszültségem.
felfeküdtem, felhúztam a lábaimat, és míg a néni előkészített pár dolgot, addig a doktorbácsi odajött hozzám és elmondta, hogy mit fog csinálni és mi fog történni.
a vizsgálat menete a következő: előbb megvizsgál kézzel, majd bevezeti az endoszkópot – ekkor székelési ingert fogok érezni, ezzel nem kell foglalkozni – és miközben azt végigtolja a vastagbélen, levegőt fúj a bélbe, mert a bél összetapad. ha nagyon feszít, akkor nyugodtan ki lehet nyomni, ez nem gáz, hanem tiszta levegő és nem kell szégyellni.
a cső körülbelül 150-180 cm hosszon fog végigmenni bennem, egészen a vakbélig. három nagyobb kanyar lesz majd, ahol kellemetlenebb lesz a vizsgálat, de kifelé nem fogok érezni már semmit.
ha bármi problémám van, azonnal szóljak, megáll, pihenhetek.

aztán elkezdte, először nagyon fura volt, matatott a seggemnél, de igazán nem éreztem semmi különöset. jött a székelési inger, ahogy mondták, aztán amikor a levegőt tolta, olyan volt, mint amikor hasmenés kínozza az embert és mocorognak a belei. az első kanyar valóban kellemetlen volt, aztán hanyatt kellett fordulnom, és akkor már mondta, hogy valószínűleg megvan a probléma, de azért végig kell néznie az egészet. ekkor már ráláttam a monitorra, és láthattam magamat belülről. rózsaszín bélfal, amit behálóznak a hajszálerek. egyébként rögtön szakmai szemmel néztem a kristálytiszta és éles kameraképet.
a következő kanyarnál besegített a néni kívülről, ugyanis a megfelelő pontokon nyomta a hasamat, amin el is viccelődtek, miszerint nem azon támaszkodik, hanem vezeti az endoszkópot ezzel is. néha rámszólt, hogy sóhajtsak nagyot, meg hogy lassabban lélegezzek, én meg igyekeztem oldani a merevségemet, de azért izzadtam rendesen, meg nyögtem a kanyaroknál.

lassan aztán elértünk a vakbélig, ott már szennyezettebb volt a bél némi maradék szartól, és nem is volt olyan tiszta a kép, úgyhogy el is indult kifelé a doki. megint mondta, hogy ebből már nem fogok érezni semmit, és majd megmutatja, hogy hol a problémás rész.
a fekélyes terület az utolsó (vagy első, ahogy vesszük) 20 cm-en van, láthattam magam is, ilyen grízes a felülete és vér szivárog belőle, leginkább egy horzsolt sebhez hasonló.
csinált róla pár fotót, majd nekiláttak mintát gyűjteni belőle a szövettani vizsgálathoz. láthattam amint bemegy  a csipesz, ott mint egy éhes madár csőre, kinyílik és lecsíp egy darabot a felületből. na ezt viszont éreztem, annak ellenére, hogy azt mondták nem fogom. nem fáj, de kellemetlen, ahogy belülről ráncigálják.
a második csipesszel történt valami, ott betojtam megint, mert nem úgy működött, ahogy kell, és azt mondogatta a doki, hogy nem jön ki. de végül kijött, a doki közölte, hogy egy kis technikai malőr történt, de minden rendben, a néni meg hozott egy másikat, és végül gond nélkül megtörtént a mintavétel is.
ezzel tulajdonképpen véget is ért a vizsgálat, a doki kihúzta a seggemből a szerszámot, még láttam a képen az összezáruló anusomat. felemelő…

közölték, hogy hős voltam, nagyon jól tűrtem, és működtem közre.
kérdeztem, hogy akkor végeztünk-e, mondták, hogy igen, én meg fel akartam pattani, de a doki rámszólt, hogy ne siessek sehova, maradjak, pihenjek egy kicsit.

pár perc múlva felálltam, azt hittem, hogy nagy terpeszben fogok közlekedni, de igazából csak azt éreztem, hogy nyúlkáltak a seggemnél, de nem fájt, nem volt kellemetlen. még éreztem, hogy maradt levegő bent jócskán, elmentem a vécére kinyomni, hát mindet nem sikerült, az még feszített, de akkor azt már a legkevesebbnek éreztem.

miután felöltöztem, a doki leültetett megint, elmondta, hogy mit láttunk, mi lesz a továbbiakban.
nos, fekélyes bélgyulladásom van, kaptam rá gyógyszert, 2×100-at írt fel, napi 4×2-t kell ennem belőle, írt hozzá folsavat, a vérkép rendbentartására, mert a gyógyszer csökkenti a fehérvérsejtek számát, aztán írt fel még kétheti beöntést, amit otthon kell magamnak beadnom, ez valami fertőtlenítőszer lehet.
legközelebb két hét múlva találkozom vele, amikor megjön a szövettanról az eredmény, gondolom további részleteket is akkor közöl majd. aztán két vagy három hónap múlva kontroll, addig kéthetente vérvétel a fehérvérsejtek ellenőrzése céljából.

találtam itt egy cikket erről a betegségről. hát nem vagyok boldog tőle.
pesze nem kell paráztatnom magamat feleslegesen, de a kilátások akkor sem jók. (és hát mindig van rosszabb, ugye… ehh.)

másnap elmentem a háziorvosomhoz, kaptam táppénzespapírt, meg a vérvétel időpontját. erre kell valami megoldást találnom, mert nem akarok kéthetente hazajárni emiatt.
a másik, hogy megkérdeztem mehetek-e airsoftozni, és egyelőre nem, mert nem szabad erőltetnem. hát ettől még boldogabb lettem.

most perpillanat ettől az egésztől nincs valami jó kedvem, de remélem mielőbb összeszedem magam és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle.