szalvéta

történt nemrég, hogy párommal westendbe mentünk, és a nyugatinál mindig felül szoktunk menni, akármilyen közlekedési eszközzel is jutunk el odáig, mert mindketten nehezen viseljük az aluljáró mocskát. (nesze neked városkép egyébként, ez is megérne egy külön post-ot, de minek, igazából lerágott csont, már ezren írtak róla, és valójában azon egy jókora adag permon 10t segítene csak.)

szóval álltunk a lámpánál a villamosmegállótól szerettünk volna átjutni a pályaudvarhoz, amikor feltűnt a szemközti oldalon egy kicsit lezseren öltözött, középvezetőnek tűnő 25-28 körüli srác. fel volt málházva, már nem emlékszem pontosan, egy laptop biztosan volt nála, meg még valami úgy rémlik, de a lényeg, hogy a jobb kezében egy hotdog, meg egy adag szalvéta, és nemigen tudott enni, látszott, hogy kicsit szenved vele.
a szalvéta egyszercsakkifordult a kezéből, és látszott az acán, ahogy egymást kergetik a gondolatok: lehajoljak érte? hányan látták? nagyon gáz lenne?
a mozdulat azért elindult, pedig már azt hittem nem fog, ha már valaki ilyen esetben tétovázik… hát…
amikor lehajolt, pont beállt a zebrára egy autó és kitakarta, de úgy láttam, hogy nem hajolt ahhoz elég mélyre, hogy elérje a földön heverő szalvétákat, amik már kezdtek szétsodródni, ahogy a szellő beléjük kapott.
az autó elment, én meg láttam, hogy nem vette fel.
elfutotta a szar az agyamat, elkezdtem mondani a magamét, egyre hangosabban, és mint a felajzott bika az aréna kapujában, vártam, hogy zöldre váltson a lámpa, és úgy voltam vele, hogy félúton felrúgom.
szerencsére annyira sikerült csak feltüzelnem magam, hogy megmondjam neki: “otthagytad a szalvétádat a túloldalon, haver!”, de rám se nézett.
párom szerint igen, és vette is az adást, csak úgy tett mintha, de máig meggyőződésem, hogy ezt csak az én megnyugtatásom végett mondta, bár ő meg abban hisz, hogy az ilyeneknek meg kell mondani, meg kell őket alázni mások előtt.
a másokkal az a baj, hogy ugyanúgy leszarta mindenki, tulajdonképpen észre se vették a dolgot.
remélem ez a kis rohadék meg a saját mocskába fog majd belefulladni egyszer és nem lesz gyors halála.

egyébként nevezhettek hétvégi környezetvédőnek, és a kérdést megelőzve megmondom, hogy nem szedtem össze utána a szalvétákat.

One Response

  1. Hétvégi környezetvédő vagy,de igazad van.Biztos bevizelt volna,ha az airsoftos pisztolyodat a bordái közé nyomod és gonoszul nézve az arcába sziszegsz:
    -Felveszed!

Leave a Reply