azon a napon a szokásos módon épp beállt a villamos a megállóba, amikor még csak közelítettem (a bosszantóbb, és sűrűbben előforduló eset, amikor az orrom előtt megy el, ez egy hétem legalább háromszor megtörténik, mindegy milyen időpontban megyek épp), ráadásul erőst esett az eső, és ernyő is volt nálam.
mire odaértem már mindenki felszállt, a villamos sípolt, azért én megpróbáltam elérni, és nekiálltam az ajtóban összecsukni az ernyőt, de persze pont akkor nem tudtam lerángatni, szerencsétlenkedtem ott, de a vezető türelmesen megvárt. intettem neki egy köszönömöt, ez a minimum.
ilyen is van.
Filed under: mindennap, munka, tömegközlekedés | Tagged: villamos
