cicamica

egyik hétvégén egyedül voltam itthon, és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy valami kölykök kiabálnak meg röhögcsélnek a belső udvarban.
ez oké is, néha szoktak itt játszani, tollasozni, focizni…

azért kilestem, gondoltam megnézem kik azok, és láttam, hogy a házban lakó debilcsalád debilgyerek tagjai.
később hallottam, hogy az egyik kölyök itt röhög közel az ajtóhoz, úgyhogy megint felálltam, hogy kinézzek, és látom, hogy épp a lábtörlőt teszi bele az egyik gyerek egy, a harmadikról kötélen leengedett vesszőkosárba, és aztán még hangosabban röhögött, mikor fentről egy undorodó ordítás kíséretében párom papucsa landolt, amit már korábban felküldött.
én csak álltam a függöny mögött, körülbelül egy méterre a gyerkőctől, aki nem vett észre, viszont puszedli épp akkor állt oda mellém, csak bebújt a függöny alá, és a kölyök őt meglátta, odalépett az ajtóhoz, elkezdte verni az üveget, és ilyen elbaszott, elmebeteg hangon azt mondogatta, hogy cicamica.

csak álltam, a döbbenettől mereven, míg meg nem jött apuka, és arrébb nem tessékelte tompa tekintetű fiát.