a munchkinos rágerjedés után jött a nagy ötlet: szervezek a munkahelyemen társasjátékos partit, csupa önös érdekből persze.
írtam a vezérünknek egy szívhezszóló levelet, amiben megkérdeztem, használhatjuk-e heti egy alkalommal a tárgyalót. egy ideig nem kaptam választ, gondoltam akkor biztos nem, de nadire közbenjárása után végül engedélyt kaptunk.
egyébként pár nappal utána elkapott a folyosón a főnök, és mondta, hogy először azt hitte, hogy kvékezni akarunk itt lanban hajnalokig, és azt azért nem, de a társasjáték az kiváló ötlet, csapatépítő erő, meg minden, és mutatott nekem thumbs up-ot is.
kicsit döcögősen indult a dolog, mert az első alkalommal hárman maradtunk bent, de sebaj, mert jót arkham horror-oztunk, amit én már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni. sikeresen bezártuk a kapukat, és győztünk mielőtt azathoth eljött volna, hogy felzabálja a világot.
a második alkalommal hadurakat játszottunk, érdekes és izgalmas játék, eléggé összetett, de pörgős amellett.
sajnos az újrajátszhatóságukról nem tudok mit mondani, mert egyszer játszottam csak mindkettővel.
harmadszorra citadellát nyomtunk, ez megint jó kis pörgős játék, ráadásul úgy is, hogy megvolt a teljes létszám. ebben nyertem, mondjuk a végén kiderült, hogy csaltam, de magam sem vettem észre, meg senki egész a végéig, úgyhogy megadták.
hát ez volt, úgy egy hónapja, azóta halott a dolog, gézé kollégám említette kétszer azóta, a maga kis cinikus stílusában, amire mondtam neki, hogy szeretném a dolgot életben tartani, de elég fosul jött ki azóta a lépés nekem is, mert vagy nem voltam hétfőn, vagy el kellett mennem, de azért igyekszem most már.
Filed under: munka | Tagged: társasjáték, munchkin