peyote god 2.rész

megvolt a második próbánk is. azzal kezdődött, hogy megtudtuk: a terem beázott, és csupa penész minden. nagyon durva, sose láttam még ennyi rohadék penészvirágot egy helyen, egész mező volt belőle a szőnyegen. hja, régi épület zéró szigeteléssel.

csináltunk viszont egy óriási próbát, nagyot zúztunk, mocsokul szóltunk, luuzer nem tudom mit csinált a cuccával, de nagyon görény volt, echnat meg megkapta a másik zenekar cuccát, amin torzító is volt.
a legnagyobb talán az volt, hogy echnatnak még otthon beugrott az egyik régi nóta témája, elejétől a végéig, megmutatta, így eszünkbe jutott nekünk is, és két év után tulajdonképpen elsőre eljátszottuk.

ott volt luuzerkoma két haverja is, akik már be voltak állva mikor odaértek, és lesajnálóan hallgatták az első hangokat, aztán rájöttek, hogy ez nem is olyan szar, mint ahogy hitték, és ahogy telt az idő és fogyott a sör meg a kábítószer, úgy lettek egyre nagyobb rajongóink.

megint szétültem a farokcsontomat, fájt mindenem utána, rápállott a seggem hazafelé a metrón a műbőr üléshuzatra, de megérte, fasza volt, ráadásul megint ki tudtam játszani olyan dolgokat, amiket eddig nem, vagy nehezen.

Leave a Reply