múlt hét csütörtökön jártam boszinál és whoisnot testvérnél, kis infós segítségnyújtás céljából, amire végül aztán nem volt szükség, de azért okoskodtam kicsit, meg belelestem a házba. a számlán levő tételeket átnézve heves gyűlöletet kezdtem érezni. na jó, nem, igazából még mindig nem izgat fel egy új gép lehetősége, ami meglehetősen fura.
később lementünk a piroska étterembe, ami tele van régi kacatokkal, és antal imre törzshelye volt ez. ittunk búzasört, beszélgettünk (pontosabban beszéltem, míg boszi és whoisnot ettek). kellemes élmény volt, jó volt velük találkozni, csak kár, hogy addigra eléggé betompultam.
hazafelé a batthyányn belefutottam egy csapat hülyegyerekbe, akik eszelős módjára rohantak az utcán, és amikor kiléptem a sarkon, azt hívén, hogy már elfogytak, egyikük egy hosszúfajta esernyőt előrefelé tartva, a kampójába kapaszkodva szaladt, én meg majdnem belesétáltam; ekkor hangzott el a post címében szereplő mondat a számból.
